Az én honlapom
A farkasokról és kutyákról szóló cikkemA farkasokról szóló cikkem: A több évszázados vadászat és élőhelyvesztés ellenére számos európai országban él farkas. Ez az erősen társas állat a domináns hím kiterjedt családjából álló falkákat alkot.A farkas talán a legnagyobb területen elterjedt szárazföldi ragadozó. Észak-Amerika és Eurázsia északi területeinek meghatározó csúcsragadozója, de Közép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is megtalálhatjuk képviselőit. Az egykor összefüggő, hatalmas területen ma már csak elszigetelt populációi maradtak fenn a túlzott vadászat következtében. A természetes élőhelyét nehéz meghatározni, hiszen a félsivatagtól a tundrán keresztül a trópusi esőerdőig mindenhol meg képes élni, amely nagyszerű alkalmazkodó képességét is mutatja.Bár nagyszerű és intelligens vadászként ismert, kisebb részben növényi eredetű táplálékkal is kiegészíti étrendjét. Az állatokban sem válogatós, kisebb állatokat éppúgy elkap, mint a jávorszarvas és pézsmatulok méretű nagy patásokat - persze ez utóbbiakat csapatban vadászva.A kiszemelt vadat kitartóan üldözik hosszú kilométereken keresztül, majd beérve a farába, lágyékába és marjába marva terítik le őket.  A kutyák őse: A farkas a háborítatlan,sűrű erdők,csendes vidékek lakója,így birodalmának határai-az ember terjeszkedése miatt-egyre zsugorodnak. Állandó tanyát csak akkor ver,ha kölykökről kell gondoskodnia,egyébként sokat kóborol. Néha magányos farkasként ide-oda csatangolva szerzi meg táplálékát,de többnyire falkába verődve vadászik. Házi kedvenceink a kutyák ősét tisztelhetjük benne.  Együtt egymásért: A farkasok társas állatok,7-20 egyedből álló falkában élnek.Vezetőjük egy erős,harcos hím és párja. A hatalomra törekvőket egy hatásos vicsorítás vagy fenyegető morgás általában észhez téríti,ritkán kerül sor tettlegességre. A falkák védik saját területüket más falkákkal szemben.Az üvöltések a terület jelzését is szolgálhatja. A vitatott területért néha élet-halálharcot vívnak.  Farkashősök: Ha olvastad a Dzsungel könyvét,nem kell bemutatnom Akelát,Maugli farkas barátját,mint ahogyan azokat a meséket sem,amelyek róla szólnak. Alakja egyszer szeretetre méltó,másszor a kegyetlen vérengző szerepét kapja,jelezve,hogy érdekei megegyezhetnek,de ütközhetnek is az emberével. A mesékben általában a gyerekek és felnőttek életére törnek. Más legendák arról szólnak,hogy a farkasok az emberi csecsemőket fogadják be és sajátjuknak tekintik őket majd gondoskodnak róluk a vadonban.  Üldözés mindhalálig: A farkasok hatalmas területeket bejárnak,hogy táplálékot,pl:szarvast találjanak. Lassan közelítenek a megpillantott áldozat felé,amíg az-érzékelve a veszélyt-menekülni nem kezd.Akkor megrohamozzák. Néhány farkas-erőteljes állkapcsukban 42 erős foggal-a préda hátsó felébe mar,hogy menekülését lelassítsa. Egyikőjük,általában a falkavezér előretör,hogy orrába marjon.A többiek lágyékát,nyakát és torkát harapdálják. Néhány percen belül a zsákmányt halálra marják,és ízekre szedik.A falkában érvényes rangsor szerint esznek belőle. Nem feledkeznek meg a "kismamákról" és a kölykökről sem:gyomrukat vagy pofájukat használva "ételhordóként",nekik is visznek ennivalót. Ha túl sok a maradék,ott hagyják,esetleg el is ássák,és később térnek vissza,hogy jóllakjanak.  A farkas vagy szürke farkas a ragadozók családjába tartozó, kutyaféle állat. Belőle háziasították a kutyát. Tágabb értelemben farkasnak neveznek a kutyafélék családján belül több más fajt is: ezek a prérifarkas , avörös farkas vagy rőt farkas és a sörényes farkas. Szócikkünkben „farkas” alatt a szürke farkas értendő.
Előfordulása: Holarktikus faj; (az ember után) a legnagyobb területen elterjedt emlős. Észak-Amerika és Eurázsia északi területeinek meghatározó csúcsragadozója, de megtalálhatjuk képviselőit Közép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is. Az egykor összefüggő, hatalmas területen a túlzott vadászat következtében ma már csak elszigetelt csoportjai maradtak fenn, így például Észak-Afrikaszavanna övezetéből az ember teljesen kiszorította. Kihalt Japánban is; az Arab-félszigeten erősen veszélyeztetett, szinte el is tűnt. Természetes élőhelyét nehéz meghatározni, hiszen (az ember kivételével) a farkas a különböző biomokhoz leginkább alkalmazkodott emlős: a félsivatagtól a tundrán át a trópusi esőerdőig mindenhol képes megélni. Alfajai: Alfajainak számát máig vitatják; a változatok megkülönböztetésében különösen az amerikai kutatók jeleskednek. A vélt és valós alfajok:
A mára már kihalt nádi farkas (toportyán) a Kárpát-medencében élt. Azonosítása vitatott: egyesek szerint a farkas egy alfaja (Canis lupus minor) lehetett, mások szerint az egykor itt is honos aranysakál (Canis aureus). [2] A kutya (Canis familiaris) a farkas háziasításával létrejött új faj. Régebben a farkas egyik alfajának (Canis lupus familiaris) tartották, de az etológiai vizsgálatok kimutatták a két faj pszichés tulajdonságainak döntő, szelekció eredményezte különbözőségét.
Életmódja: A farkas főleg rendkívül szervezett szociális csoportokban, úgynevezett falkákban él. A falka kommunikációjának elhíresült módja az úgynevezett farkasüvöltés: a farkasok kórusban „énekelnek”:
Testbeszédében nagy szerepet kap a hosszú, bozontos farok. A falka szervezete: A falkák olyan önfenntartó szaporodó egységek, amelyben az egyedek együttműködve, közösen szerzik meg a táplálékot, és közösen nevelik a kölyköket — nemcsak a szülők, de a falka minden tagja, különösen a fiatalabbak. A falka létszáma az élőhely adottságaitól függően 2–36 lehet; általában 5–9. A falkák tulajdonképpen olyan nagycsaládok, amelyekben a vezető alfa-párhoz és utódaikhoz a szaporodási időszakban más farkasok is csatlakozhatnak — ezek később is a falka tagjai maradhatnak. A falkában szigorú a hierarchia: az abszolút úr az alfa-hím, őt követi az alfa-nőstény. A vezérhímet legyengülése (betegség, sérülés stb.) esetén a béta-hím váltja fel. A falkák időnként feloszlanak, majd (átmenetileg vagy véglegesen) újraalakulhatnak, illetve más falkákkal egyesülhetnek is. A régi falka feloszlásával létrejött új falkák egymással barátságosan viselkednek. A falka együttműködésének két, ellentétesen motiváló alapja:
Az együttműködés megköveteli:
Ezek együttes hatására a farkas élőhelyeinek csúcsragadozója volt, amíg alul nem maradt az emberrel vívott versengésében. A farkasra a „letelepedett” és „nomád” életmód váltogatása jellemző. Tavasszal és nyáron kis területen marad, amíg a kölykök fel nem nőnek, ősszel és télen azonban hatalmas távolságokat járhat be.
Territoriális viselkedése: Territoriális viselkedése erős, de a terület határait más szociális fajoktól — például a hiénaféléktől (Hyaenidae) – eltérően nem ellenőrzi rendszeresen, mivel ezeket a határokat a szomszédos falkák kölcsönösen elismerik. A letelepedett időszakban a falka csak napi 5–6 km-t jár be; a teljes terület bejárásához ilyenkor mintegy három hét kell — ez a felségterület a falka létszámától és az élőhely adottságaitól függően többnyire 100–300 négyzetkilométer. A területen van az elléshez használt vacok, vannak rajta gyakran használt útvonalak és találkozópontok. A domináns egyedek a napi séta közben vizelettel, ürülékkel, kaparással jelölik az útvonalakat, amiken a talp illatmirigyeinek váladéka is nyomot hagy. Általában 250 méterenként van egy-egy szagjel; a területhatár közelében, a rendszeresen használt csapásokon, az elágazások közelében ennél jóval sűrűbben. A szagjelekből és a térkép jellegzetes pontjaiból a fejükben kognitív térképet állítanak össze, aminek segítségével képesek átvágni az útvonal kanyarjait, ha sietnek valamiért. Területüket hevesen védik a betolakodóktól; azokat akár meg is ölhetik. A területet körülbelül 1 km széles határzóna veszi körül; ezt a sávot a szomszéd falkával közösen használják, és általában itt portyáznak a falkából kivert példányok is. |
Honlap-menü
Keresés
Naptár
Körkérdésünk
Mini-chat
Barátaink:
Statisztika
Online összesen: 1 Vendégek: 1 Felhasználók: 0 |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
