A farkas vagy szürke farkas a ragadozók családjába tartozó, kutyaféle állat. Belőle háziasították a kutyát.
Tágabb értelemben farkasnak neveznek a kutyafélék családján belül több más fajt is: ezek a prérifarkas , avörös farkas vagy rőt farkas és a sörényes farkas. Szócikkünkben „farkas” alatt a szürke farkas értendő.
Előfordulása:
Holarktikus faj; (az ember után) a legnagyobb területen elterjedt emlős. Észak-Amerika és Eurázsia északi területeinek meghatározó csúcsragadozója, de megtalálhatjuk képviselőit Közép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is. Az egykor összefüggő, hatalmas területen a túlzott vadászat következtében ma már csak elszigetelt csoportjai maradtak fenn, így például Észak-Afrikaszavanna övezetéből az ember teljesen kiszorította. Kihalt Japánban is; az Arab-félszigeten erősen veszélyeztetett, szinte el is tűnt. Természetes élőhelyét nehéz meghatározni, hiszen (az ember kivételével) a farkas a különböző biomokhoz leginkább alkalmazkodott emlős: a félsivatagtól a tundrán át a trópusi esőerdőig mindenhol képes megélni.
Alfajai:
Alfajainak számát máig vitatják; a változatok megkülönböztetésében különösen az amerikai kutatók jeleskednek. A vélt és valós alfajok:
- közönséges farkas vagy európai farkas (Canis lupus lupus)
- kutya (Canis lupus familiaris)
- dingó (Canis lupus dingo)
- alaszkai fehér farkas (Canis lupus tundrarum)
- alexander-szigeti farkas (Canis lupus ligoni)
- arab farkas (Canis lupus arabs)
- Baffin-szigeti tundrafarkas (Canis lupus manningi)
- banks-szigeti farkas (Canis lupus bernardi)
- belső-alaszkai farkas (Canis lupus pambasileus)
- brit-kolumbiai farkas (Canis lupus columbianus)
- buffalo farkas (Canis lupus nubilus)
- dél-sziklás-hegységi farkas (Canis lupus youngi) – kihalt
- egyiptomi farkas (Canis lupus lupaster)
- észak-sziklás-hegységi farkas (Canis lupus irremotus)
- floridai farkas (Canis lupus floridanus) – kihalt
- grönlandi farkas (Canis lupus orion) – valószínűleg kihalt
- hondo japán farkas (Canis lupus hodophilax) – kihalt 1905-ben
- hudson-öböli farkas (Canis lupus hudsonicus)
- ibériai farkas (Canis lupus signatus)
- indiai farkas (Canis lupus pallipes)
- japán farkas (Canis lupus hattai vagy Canis lupus rex) – kihalt
- cascade-hegységi farkas (Canis lupus fuscus)
- kaszpi-farkas (Canis lupus cubanensis)
- keleti erdei farkas (Canis lupus lycaon)
- kenai-félszigeti farkas (Canis lupus alces) – kihalt
- labrador farkas (Canis lupus labradorius)
- Mackenzie tundrafarkas (Canis lupus mackenzii)
- mackenzie-völgyi farkas (Canis lupus occidentalis )
- manitoba farkas (Canis lupus griseoalbus)
- mexikói farkas (Canis lupus baileyi) – vadon kihalt, visszatelepítése folyik
- mogollon-hegyi farkas (Canis lupus mogollonensis) – kihalt
- olasz farkas (Canis lupus italicus)
- orosz farkas (Canis lupus communis)
- sarki farkas (Canis lupus arctos)
- spanyol farkas (Canis lupus deitanus)
- sztyeppei farkas (Canis lupus campestris)
- texasi szürke farkas (Canis lupus monstrabilis) – kihalt
- tibeti farkas (Canis lupus laniger vagy Canis lupus chanco)
- tundrafarkas (Canis lupus albus)
- új-foundlandi farkas (Canis lupus beothucus) – kihalt
- vancouver-szigeti farkas (Canis lupus crassodon)
- Canis lupus filchneri
- Canis lupus gregoryi – kihalt
A mára már kihalt nádi farkas (toportyán) a Kárpát-medencében élt. Azonosítása vitatott: egyesek szerint a farkas egy alfaja (Canis lupus minor) lehetett, mások szerint az egykor itt is honos aranysakál (Canis aureus). [2]
A kutya (Canis familiaris) a farkas háziasításával létrejött új faj. Régebben a farkas egyik alfajának (Canis lupus familiaris) tartották, de az etológiai vizsgálatok kimutatták a két faj pszichés tulajdonságainak döntő, szelekció eredményezte különbözőségét.
Életmódja:
A farkas főleg rendkívül szervezett szociális csoportokban, úgynevezett falkákban él. A falka kommunikációjának elhíresült módja az úgynevezett farkasüvöltés: a farkasok kórusban „énekelnek”:
- összetartozásuk erősítése érdekében,
- aktivitásuk szinkronizálását segítendő és
- annak jelzésére, hogy a terület az övék.
Testbeszédében nagy szerepet kap a hosszú, bozontos farok.
A falka szervezete:
A falkák olyan önfenntartó szaporodó egységek, amelyben az egyedek együttműködve, közösen szerzik meg a táplálékot, és közösen nevelik a kölyköket — nemcsak a szülők, de a falka minden tagja, különösen a fiatalabbak. A falka létszáma az élőhely adottságaitól függően 2–36 lehet; általában 5–9. A falkák tulajdonképpen olyan nagycsaládok, amelyekben a vezető alfa-párhoz és utódaikhoz a szaporodási időszakban más farkasok is csatlakozhatnak — ezek később is a falka tagjai maradhatnak. A falkában szigorú a hierarchia: az abszolút úr az alfa-hím, őt követi az alfa-nőstény. A vezérhímet legyengülése (betegség, sérülés stb.) esetén a béta-hím váltja fel. A falkák időnként feloszlanak, majd (átmenetileg vagy véglegesen) újraalakulhatnak, illetve más falkákkal egyesülhetnek is. A régi falka feloszlásával létrejött új falkák egymással barátságosan viselkednek.
A falka együttműködésének két, ellentétesen motiváló alapja:
- az állandó rivalizálással kialakított rangsor és
- az egymást régóta ismerő tagok erős, kölcsönös kötődése.
Az együttműködés megköveteli:
- a fejlett szociális intelligenciát,
- a jó problémamegoldó képességet és
- a képlékeny, a körülményekhez alkalmazkodó viselkedést.
Ezek együttes hatására a farkas élőhelyeinek csúcsragadozója volt, amíg alul nem maradt az emberrel vívott versengésében.
A farkasra a „letelepedett” és „nomád” életmód váltogatása jellemző. Tavasszal és nyáron kis területen marad, amíg a kölykök fel nem nőnek, ősszel és télen azonban hatalmas távolságokat járhat be.
Territoriális viselkedése:
Territoriális viselkedése erős, de a terület határait más szociális fajoktól — például a hiénaféléktől (Hyaenidae) – eltérően nem ellenőrzi rendszeresen, mivel ezeket a határokat a szomszédos falkák kölcsönösen elismerik. A letelepedett időszakban a falka csak napi 5–6 km-t jár be; a teljes terület bejárásához ilyenkor mintegy három hét kell — ez a felségterület a falka létszámától és az élőhely adottságaitól függően többnyire 100–300 négyzetkilométer. A területen van az elléshez használt vacok, vannak rajta gyakran használt útvonalak és találkozópontok. A domináns egyedek a napi séta közben vizelettel, ürülékkel, kaparással jelölik az útvonalakat, amiken a talp illatmirigyeinek váladéka is nyomot hagy. Általában 250 méterenként van egy-egy szagjel; a területhatár közelében, a rendszeresen használt csapásokon, az elágazások közelében ennél jóval sűrűbben.
A szagjelekből és a térkép jellegzetes pontjaiból a fejükben kognitív térképet állítanak össze, aminek segítségével képesek átvágni az útvonal kanyarjait, ha sietnek valamiért.
Területüket hevesen védik a betolakodóktól; azokat akár meg is ölhetik. A területet körülbelül 1 km széles határzóna veszi körül; ezt a sávot a szomszéd falkával közösen használják, és általában itt portyáznak a falkából kivert példányok is.